A kkv szektor szereplőinek külpiaci tevékenységét elősegítő együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a VOSZ. Erről is szót ejtünk Dávid Ferenc főtitkárral, de elsősorban arról kérdezzük, ami mostanság a legkeményebb dió számukra: a kötelező béremelés „kigazdálkodhatóságáról.”
A Budapesti Értéktőzsde 2011. évi összefoglalóját adjuk a pozitív és negatív történésekkel együtt Tóth Attila vezérigazgató-helyettessel.
A szálló por magas koncentrációja miatt veszélyes a levegő minősége az ország négy településén: Putnokon, Kazinbarcikán, Miskolcon és Sajószentpéteren.
...
Oktatási kerekasztal megalapítását szorgalmazza a Hálózat a Tanszabadságért (HAT), amely ebben számít a "demokratikus és humanista pedagógia mellett elkötelezett szervezetekre", egyben visszautasítja a ...
Romlik Miskolc fölött a levegő minősége, emiatt hatályba lépett a szmogriadó tájékoztatási fokozata - tájékoztatta Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-t. ...
A körülményekhez képest nyugodtan telt az éjszaka abban a 78 lakásos szombathelyi társasházban, ahol gázszivárgás miatt pénteken el kellett zárni a gázt, a gázmű szakemberei ma reggel megkezdték a szerelést. ...
Lezárult a helyszíni szemle a Veszprém megyében történt kettős halál ügyében - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-nek. ...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság arra hívja fel Nyakó István figyelmét, hogy a hatóság hivatalosan nem kapta meg a "Lomnici Zoltán kiretusálásával megbízott riporter" levelét, azt a Médiatanács ...
Elektromos zárlat okozott kisebb tüzet a 98-as buszon reggel Budapesten a X. kerületi Sibrik Miklós úti felüljárónál - mondta a BKV fődiszpécsere az MTI-nek. ...
Francia márkájú autók sorát lopta el az a banda, amelyet a napokban leplezett le a rendőrség. Előkerült több, korábban ellopott gépjármű is, amelyeket bontásra szántak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság ...
Az uniós támogatással megvalósuló Dinamó energiahatékonysági kampányról bővebben itt
Szándékosan gyenge?
Több fórumon
megismétlik a Klubrádió pályázatának minősítését Médiahatóság és a hozzájuk
közel álló politikai szervezetek képviselői, lényegében azt szajkózva, hogy a Klubrádió
pályázata szándékosan gyenge volt.
Szerintünk az
a tisztességes, hogyha a közönségre, illetve a szakemberekre bízzuk a pályázatok
színvonalának összehasonlítását. Ennek érdekében nyilvánosságra hozzuk a Klubrádió
pályázatát.
Abban bízunk,
hogy a Klubrádiónál „sokkal jobb” pályázatot írók, hasonlóan cselekednek, így igazolják
a Médiatanács tagjainak, illetve a velük szimpatizáló politikusoknak
állításait.
Itt
olvasható a Klubrádió teljes pályázata a 95.3 MHz frekvenciára.